Zöld dió
Volt egyszer – három és fél évtizeddel ezelőtt – egy sikerregény. Egy kamaszregény – kamaszokról szólt, kamaszoknak. Egy lányregény – lányoknak, fiúknak, szülőknek. Palotai Boris (1904–1983) regénye az 1968-as esztendő jelentős irodalmi eseménye volt. „Kategóriákba rázni valakit kényelmesebb, mint megfejteni” – mondatta hősével annak idején az írónő, s a megfejtésre vállalkozott: annak kiderítésére, mi miért van úgy, ahogy van, ki miért lesz olyan, amilyen lesz. Könyve a kamaszvilág ma is időszerű kérdéseiről szól – mai olvasóknak. Élvezetes meseszövése, eleven, árnyalatokban gazdag, jókedvű-ironikus nyelve ma is könnyen sikerregénnyé teheti művét. Hiszen azok a kamaszok, akikről egykor írt, ma már nagymamák, nagypapák, s unokáikban néznek szembe egykori önmagukkal…
"1134527157"

3.51
In Stock
5
1
![Zöld dió](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Zöld dió
100![Zöld dió](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Zöld dió
100
3.51
In Stock
Product Details
ISBN-13: | 9789633761489 |
---|---|
Publisher: | Fapadoskonyv.hu Kiadó |
Publication date: | 12/10/2013 |
Series: | Zöld dió |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 100 |
File size: | 619 KB |
Language: | Hungarian |
From the B&N Reads Blog