A világszerte nagy sikert aratott sorozat folytatódik! A Védők évekig titokban harcoltak a mogadoriakkal. Most mindez egyik napról a másikra megváltozott: elkezdődött az invázió. John, a Negyedik beleveti magát a New Yorkban dúló csatába. Váratlan segítség számára, hogy legjobb barátja, Sam meghökkentő módon felfedezi, hogy kifejlődött egy tálentuma. Miközben a két fiú próbál Ötödik és Kilencedik nyomára bukkanni a megszállás zűrzavarában, kiderül, hogy nem Sam az egyetlen ember, aki immár olyan képességgel bír, amilyennel korábban csak a Védők. De vajon a többiek barátok vagy ellenségek? Mindeközben Hatodik, Marina és Adam igen szorult helyzetbe kerül Mexikóban. Kemény küzdelem árán elérték a Szentélyt, felébresztették az ott rejlő ősi erőt, ám most nem tudnak kapcsolatba lépni a többiekkel. A mogok pedig seregestül közelednek... A Védők szétszóródtak, több fronton harcolnak. Egyetlen esélyük az lehet, ha végleg leszámolnak a mogadoriak vezérével - ám az ő sorsa egybefonódik Elláéval. Ha végeznek Setrákus Rával, a lánynak is vége. Ha viszont nem állítják meg a mogokat, akkor az emberiségre ugyanaz a sors vár, ami a Lorienre: a megsemmisülés. Elsővel Malajziában végeztek. Másodikkal Angliában. Harmadikat Kenyában ölték meg. Nyolcadik Floridában halt meg. Sorra legyilkolták őket. Most az egész emberiség ellen indulnak harcba, nem hagyjuk, hogy a Föld is a Lorien sorsára jusson. Megkezdődött a végső összecsapás. A Negyedik, A Hatok hatalma, a Kilencedik titka, az Ötödik csapdája, valamint a Hetedik bosszúja folytatása - a Lorieni Krónikák hatodik könyve.

![Tizedik küldetése (The Fate of Ten) (Lorien Legacies Series #6)](http://vs-images.bn-web.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.11.1)
Tizedik küldetése (The Fate of Ten) (Lorien Legacies Series #6)
288![Tizedik küldetése (The Fate of Ten) (Lorien Legacies Series #6)](http://vs-images.bn-web.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.11.1)
Tizedik küldetése (The Fate of Ten) (Lorien Legacies Series #6)
288Product Details
ISBN-13: | 9789632664620 |
---|---|
Publisher: | Cartaphilus Kiadó |
Publication date: | 06/01/2016 |
Series: | Lorien Legacies (Foreign-language) Series , #6 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 288 |
File size: | 891 KB |
Age Range: | 14 - 17 Years |
Language: | Hungarian |