Postarablók

Nem sokkal azután, hogy Gion Nándor Postarablók című ifjúsági regénye nyomdába került, a szedők talán még hozzá se nyúltak a kézirathoz, kirabolták az író szülővárosának postahivatalát, ott a szépen rendezett parkkal szemben, az egykori szövetkezeti otthonban, a színházterem mellett… Igen, pontosan azt, amelyről a regény szól. Pontosan úgy, ahogy azt a könyvben szereplő fiúk tervezték. Ami a regényhősöknek nem sikerült, az sikerült az igazi postarablóknak. Tudniillik ők felnőttek voltak…

Valójában örülhetünk is, hogy a gyerekeknek nem sikerült a postarablás. Mert így a nagy vaskassza tartalmánál fontosabbat találtak. És amit találtak, abból mindenkinek jutott. És annak is örülhetünk, hogy legalább egy éjszakára jelmezbe öltöztették és táncmulatságba hívták az egész várost.

1139440231

6.07 In Stock
Postarablók

Postarablók

by Nándor Gion
Postarablók

Postarablók

by Nándor Gion

eBook

$6.07 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Nem sokkal azután, hogy Gion Nándor Postarablók című ifjúsági regénye nyomdába került, a szedők talán még hozzá se nyúltak a kézirathoz, kirabolták az író szülővárosának postahivatalát, ott a szépen rendezett parkkal szemben, az egykori szövetkezeti otthonban, a színházterem mellett… Igen, pontosan azt, amelyről a regény szól. Pontosan úgy, ahogy azt a könyvben szereplő fiúk tervezték. Ami a regényhősöknek nem sikerült, az sikerült az igazi postarablóknak. Tudniillik ők felnőttek voltak…

Valójában örülhetünk is, hogy a gyerekeknek nem sikerült a postarablás. Mert így a nagy vaskassza tartalmánál fontosabbat találtak. És amit találtak, abból mindenkinek jutott. És annak is örülhetünk, hogy legalább egy éjszakára jelmezbe öltöztették és táncmulatságba hívták az egész várost.

Product Details

ISBN-13: 9786156283474
Publisher: Napkút Kiadó
Publication date: 05/10/2021
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 128
File size: 671 KB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews