Pornó 2.

Feltételezem, hogy aki ezt a könyvet a kezében tartja, már olvasta a néhány hete megjelent első kötetet. Ezt azért fontos előrebocsátani, mert néhány helyen utalás történik azokra a szereplőkre, előzményekre és történetekre, akik s amelyek már ismertek az első részből. Természetesen lehetnek olyan olvasók, akik nem ismerik az ezt megelőző kötetet, tőlük elnézést kérek.

Ez a könyv durvább az előzőnél. Ez igaz, de az állítást kénytelen vagyok némileg finomítani. A helyzet az, hogy a pornóban dolgozó producerek és rendezők – törvényes keretek között – szinte mindent elvállalnak. A magyar piac kicsi, természetes hát, hogy a nyugat-európai és az amerikai megrendelők diktálnak. A hazai pornóipar szereplői kénytelenek megfelelni azoknak a trendeknek, igényeknek, amelyek tőlük függetlenül jönnek létre. Természetesen vannak kísérletek arra, hogy a producerek, a rendezők és maguk a szereplők is „alakítsák" az igényeket, sajnos nem túl nagy sikerrel. Egy dolog az, hogy kinek mi az álma, és egy másik, hogy a megrendelő mit hajlandó kifizetni.

1120841054

4.99 In Stock
Pornó 2.

Pornó 2.

by Havas Henrik
Pornó 2.

Pornó 2.

by Havas Henrik

eBook

$4.99 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Feltételezem, hogy aki ezt a könyvet a kezében tartja, már olvasta a néhány hete megjelent első kötetet. Ezt azért fontos előrebocsátani, mert néhány helyen utalás történik azokra a szereplőkre, előzményekre és történetekre, akik s amelyek már ismertek az első részből. Természetesen lehetnek olyan olvasók, akik nem ismerik az ezt megelőző kötetet, tőlük elnézést kérek.

Ez a könyv durvább az előzőnél. Ez igaz, de az állítást kénytelen vagyok némileg finomítani. A helyzet az, hogy a pornóban dolgozó producerek és rendezők – törvényes keretek között – szinte mindent elvállalnak. A magyar piac kicsi, természetes hát, hogy a nyugat-európai és az amerikai megrendelők diktálnak. A hazai pornóipar szereplői kénytelenek megfelelni azoknak a trendeknek, igényeknek, amelyek tőlük függetlenül jönnek létre. Természetesen vannak kísérletek arra, hogy a producerek, a rendezők és maguk a szereplők is „alakítsák" az igényeket, sajnos nem túl nagy sikerrel. Egy dolog az, hogy kinek mi az álma, és egy másik, hogy a megrendelő mit hajlandó kifizetni.

Product Details

BN ID: 2940046428315
Publisher: Publio Kiadó
Publication date: 11/24/2014
Sold by: Smashwords
Format: eBook
File size: 712 KB
Age Range: 18 Years
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews