Tíz év telt el a Nyúlcipő óta, John Updike angolul 1971-ben megjelent regényében folytatja Harry „Nyúl” Angstrom történetét. A korábbi sportolóból pocakos, harminchat éves konzervatív lett, miközben az Eisenhower-érában megszokott Amerika élete is nagyon megváltozott: a technikai fejlődés, a képzelet, a drogok és az erőszak örvénylése tartja mozgásban az országot. Nyúl mellől lelépett a család, otthonában egy szökevény „virággyermek” és egy radikális vert tanyát, nyoma sincs a hajdani ambícióknak, minden romokban hever. Angstrom azonban ezek között a körülmények között is kapaszkodik a jóérzés és a felelősségtudat utolsó maradványaiba – leghőbb vágya, hogy tartozhasson valahova és hihessen valamiben.
A Nyúlketrec John Updike híres regényfolyama, az ötkötetes Nyúl-sorozat második kötete. Magyarul 1988-ban jelent meg először Göncz Árpád fordításában. A 21. Század Kiadó most Gy. Horváth László új fordításában és a szerző által jóváhagyott, magyarul még soha nem publikált, végleges szövegváltozatban adja közre a huszadik századi amerikai irodalom feledhetetlen klasszikusát. A kiadó új szerzői életműsorozatában, új borítókkal jelenteti meg a Nyúl-sorozat további köteteit is.
Kétségtelen, hogy John Updike az amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja, kétségtelen, hogy a Nyúl-sorozat a világirodalom legnagyobb vállalkozásainak egyike.
Fél évszázadon át íródott, öt részből álló regényfolyam, melynek főszereplője „Nyúl” Harry Angstrom, a fiatal kosaras sztárból lett amerikai átlagember.
A regény hatalmas siker volt és maradt, Updike két epizódért is elnyerte a Pulitzer-díjat – és az örökkévalóságot.

![Nyúlketrec](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Nyúlketrec
410![Nyúlketrec](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Nyúlketrec
410Product Details
ISBN-13: | 9786155759734 |
---|---|
Publisher: | 21. Század Kiadó |
Publication date: | 03/09/2019 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 410 |
File size: | 2 MB |
Language: | Hungarian |
About the Author
![About The Author](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)