Ákombákom betűkkel írt, néhány sornyi szöveg lóg bekeretezve szobám falán: ÉN ÉDES NAGYIKÁMNAK VIRÁGOT CSOKORBA AZÉRT A SO JÓJÉ MIT ÉRTEM TET AZÓTA
A helyesírás hagy némi kívánnivalót maga után, de egy ötévestől ugyancsak szép teljesítmény. Sokszor rápillantottam ennek a könyvnek az írása közben, mint ahogy eszembe jutott megannyi, mindkét unokámhoz fűződő – csak nekünk sokat mondó és sokat jelentő – pillanat, összekacsintás, séta, játék, esti mese, beszélgetés: a mi, együtt kialakított, közösen megélt életdarabkáink.
Minden nagyszülőnek van ezernyi, erőt adó pillanata, amely unokájához köti. Beletartoznak ebbe a különleges, egyedi, de a hétköznapi élmények is, melyekből a kapcsolatukat építgetik. Mire nagyszülők leszünk, túl vagyunk életünk apróbb-nagyobb változásainak sorozatán, amelyek formáltak, csiszoltak, gazdagítottak bennünket. Akik megtapasztalhatták, tudják, az egyik legszebb változás a nagyszülővé válás – minden nehézségével és kihívásával együtt.
Életünknek erről a szakaszáról, az unokavárásra való ráhangolódásról, félelmeinkről és örömeinkről szeretnénk átfogó képet mutatni az olvasóknak. A nagymamák és nagypapák „megszületésétől” kezdve, az unokákkal együtt töltött mindennapokon és a családi szerepek újraértelmezésének nehézségein át, egészen az „unokázás” gyakorlatáig – a közös játékoktól az együtt elkészíthető finomságokig – sok-sok minden helyet kapott e kötetben. Nem titkolt célunk, hogy személyes történetekkel és praktikus tanácsokkal segítsük leendő vagy gyakorló nagymama- és nagypapatársainkat.
Veres Mária
