Álomtörés
2112 – re az emberiség a tényeket elhanyagolva lakhatatlanná tette a Földet, és majdnem elpusztította saját faját is. A túlélők viszont, a tudomány és technológia fejlődésének köszönhetően három űrhajó fedélzetén tudták elhagyni a Földet, és új otthon után kutatni, a Naprendszerünkön túl. Theo Blunt már az Uránia fedélzetén született, és ott is nőtt fel, mégis kötöttséget érez a Föld iránt. Húsz életéve során, egyetlen célja volt, hogy eljusson a Földre, hiába felszínének lakhatatlansága. Váratlan események során, versenyt futva az idővel, ez a lehetőség megadatik neki, miközben olyan igazságoknak lesz szemtanúja, aminek tudatában kockára teszi saját és szerettei életét, ahogy a valóság és álom vékony szálán navigálja túlélését. Az Álomtörés egy érzelmekkel és akcióval teli sci-fi történet, valamint, ambiciózus álom az emberiség jövőjéről, és elkerülhetetlennek tűnő pusztulásáról, érintve olyan 21. századi fenyegetéseket mint a globális felmelegedés, korrupt nagyhatalmak, biológiai fegyverek, valamint olyan nagyratörő álmokat mint a virtuális valóság, nanotechnológia, földönkívüli élet felfedezése, és a mélyűri utazás lehetőségei.
"1135434838"

8.99
In Stock
5
1
![Álomtörés](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Álomtörés
520![Álomtörés](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Álomtörés
520
8.99
In Stock
Product Details
ISBN-13: | 9786156066596 |
---|---|
Publisher: | Underground Kiadó és Terjeszto Kft. |
Publication date: | 11/13/2019 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 520 |
File size: | 829 KB |
Language: | Hungarian |
From the B&N Reads Blog