Vonnegutot pályakezdése óta foglalkoztatták a lét és nemlét határmezsgyéjének kérdései, a halál utáni állapot természete. Jelen gyűjtemény riportjai ugyan képzeltek, de a riportalanyok – két kivétellel – valóságosak. Shakespeare, Newton és Hitler mellett szóhoz jutnak a kevésbé híresek is. Az ő földi pályafutásuk is méltó a túlvilágügyi tudósító, valamint az olvasók figyelmére. E lapokon találkozhatunk magával a címszereplővel, dr. Jack Kevorkiannal, a törvényes eutanázia, a „kegyes halál” bajnokával. Kilgore Trout is felbukkan, sőt hasznos tanácsokkal lát el bennünket népirtások esetére.
Az élet és halál között ingázó rádióriporter szerepébe bújt Vonnegut abszurd „egypercesei” nemcsak mulattatnak és meghökkentenek, hanem meg is nyugtatnak. Ugyanis jókedvű jelentéseiből, továbbá Szent Péter szíves tájékoztatásából kiderül, hogy Pokol nem létezik.
De ez nem biztos.
„Isaac – mondtam neki –, a Guiness Rekordok Könyvében lenne a helyed.
– Hogy a tizenegy kilós, két macskát is kitikkasztó, Gyagya nevű kakas mintájára szintén halhatatlan lehessek?
Megkérdeztem, még mindig ír-e?
– Folyamatosan! Ha nem írhatnék állandóan, ez a hely a pokol lenne a számomra…
– Hála az égnek, nincs pokol… Csak még egy utolsó kérdést – esengtem. – Minek tulajdonítod hihetetlen termékenységedet?
Isaac Asimov tömören válaszolt:
– Menekülök. – Utóbb egy hozzá hasonlóan termékeny francia író, Jean-Paul Sartre híres szállóigéjét idézte:
– A pokol a többi ember.”
