Kettesben a tragédiával
A regény főszereplője, egy tehetséges fiatal színésznő, 1954-ben megkapja Az ember tragédiája Éva-szerepét, s a könyv nélkül tudott drámát olvasva, minden színhez a maga életéből társít eseményeket, helyzeteket és hangulatokat: újraéli a saját múltját. A történet egyidejűleg játszódik egy vidéki város forró augusztusi napján s az 1944–54 között eltelt évtizedben – kalandos életutat, szerelmeket és csalódásokat, pátoszt és tragédiákat s főképp a személyi kultusz éveit idézve –, a háttérben pedig az emberiség évezredei peregnek le. A regény címének tehát több jelentése van.
A Kettesben a Tragédiával tizenkettedik elkészült darabja az Európa közepén című regényciklusnak. S akárcsak a többi regény, ez is önmagában megálló, zárt kompozíciójú mű, de jó néhány alakját már ismerheti az olvasó a ciklus korábbi regényeiből; itt, természetesen, az utak tovább vezetnek, a jellemek tovább formálódnak, s változik a jellemek tudatvilága is, hiszen az egész regényfolyam legfőbb elbeszélnivalója: hogyan változik a tudatvilág a mi korunkban, a mi köreinkben, a mi emberöltőnkben.
"1134542778"

3.51
In Stock
5
1
![Kettesben a tragédiával](http://vs-images.bn-web.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.11.1)
Kettesben a tragédiával
100![Kettesben a tragédiával](http://vs-images.bn-web.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.11.1)
Kettesben a tragédiával
100
3.51
In Stock
Product Details
ISBN-13: | 9789633742808 |
---|---|
Publisher: | Fapadoskonyv.hu Kiadó |
Publication date: | 12/10/2013 |
Series: | Kettesben a tragédiával |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 100 |
File size: | 911 KB |
Language: | Hungarian |
From the B&N Reads Blog