Újjászülethetünk-e egy másik ember halálával?
Mitch Albom szerint igen. Ő így érzett, amikor újra megtalálta régi kedves tanárát, akinek útmutatása húsz évvel korábban a világot jelentette neki.
Morrie ekkor már halálos beteg volt. Életszeretetével mégis lenyűgözte környezetét és volt diákját, aki a betegágya mellett hétről hétre megbűvölten hallgatta bölcsességeit szeretetről, elfogadásról. Arról, hogy miért érdemes élni.
A tanítvány, aki mindaddig a sikert hajszolta és képtelen volt az igaz érzelmekre, öreg professzorától búcsúzva átértékelte az élethez és a halálhoz való viszonyát.
A kötet önzetlen szolgálatnak indult, szerzője szeretett volna hozzájárulni Morrie Schwartz orvosi költségeihez - mára azonban a világ egyik legkelendőbb memoárja lett. Több mint 40 nyelvre fordították le és közel 15 millió példányban kelt el.
Leckék az életről címmel tévéfilm is készült belőle: Morrie szerepében láthattuk utoljára minden idők egyik legnagyszerűbb színészét, Jack Lemmont.
A történet új borítóval, az eredeti megjelenés 20. évfordulójára készült, bővített kiadásban jelenik meg az Animusnál.

![Keddi beszélgetések](http://vs-images.bn-web.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.11.3)
Keddi beszélgetések
216![Keddi beszélgetések](http://vs-images.bn-web.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.11.3)
Keddi beszélgetések
216Product Details
ISBN-13: | 9789633246283 |
---|---|
Publisher: | Animus Kiadó |
Publication date: | 08/02/2019 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 216 |
File size: | 906 KB |
Language: | Hungarian |
About the Author
![About The Author](http://vs-images.bn-web.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.11.3)