Hét zarándok indult útnak a Hyperion távoli bolygójára, hogy a Shrike színe elé járulva választ találjanak kérdéseikre. De vajon melyikük kívánságát teljesíti a félig szerves, félig gép szörnyeteg? És mi lesz a többi hős sorsa?
A világegyetem fordulóponthoz érkezett. A Hyperion félreeső bolygóján az időben visszafelé haladó, rejtélyes Időkripták megnyitják kapuikat, hogy a Shrike, a fájdalom és a megtorlás félistene milliók sorsa felett döntsön. A Számkivetettek ostrom alá veszik a Hegemóniát, míg az emberek által teremtett, megbízhatatlan MI-k azon fáradoznak, hogy létrehozzák a Végső Intelligenciát, Istent. A gépek istenét, mely pusztulásba taszíthatja az egész emberiséget.
Dan Simmons klasszikus regényének, a Hyperion című űroperának a folytatása még az első kötetnél is grandiózusabb képet fest a technológiai fejlődés és az emberi civilizáció jövőjéről, de a gépek, fajok, vallások és filozófiák eposzi léptékű háborújában sem veszíti szem elől az egyént. Az olvasó újraszerkesztett kiadásban tartja kezében a könyvet.

![Hyperion bukása (felújított változat)](http://vs-images.bn-web.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.11.4)
Hyperion bukása (felújított változat)
656![Hyperion bukása (felújított változat)](http://vs-images.bn-web.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.11.4)
Hyperion bukása (felújított változat)
656Related collections and offers
Product Details
ISBN-13: | 9789635981335 |
---|---|
Publisher: | Agave Könyvek Kiadó Kft. |
Publication date: | 06/08/2023 |
Series: | Hyperioni Énekek (Tetralógia) , #2 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 656 |
File size: | 1 MB |
Language: | Hungarian |
About the Author
![About The Author](http://vs-images.bn-web.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.11.4)