Svédország, Göteborg, fenyőillatú Skandinávia. Az első állomása egy hosszú utazásnak, amely fél Európán át északról délre vezeti Szabó Magdát a vizek – folyók, tengerek – mentén. A Temze két oldalán az ezerszínű London, ahol hiába keresi kedvenc olvasmányai keménykalapos, esernyős figuráit, itt „senki és semmi nem angolos”. A felékszerezett Szajna, ez a csupa szenvedély folyó, éppúgy nem hasonlít semmi máshoz, mint a partján Párizs. Aztán Frankfurt következik a Majna és Rajna ölelésében, majd a Moszkva folyó és Janus-arcú városa, a Néva mellett pedig Észak Velencéje. A szeszélyesen kanyargó Tiberis mentén, a Forum Romanum kövei között már az egykori latin szakos egyetemista kószál, aki eljött, hogy meggyőződjön róla, valóban létezik mindaz a csoda, amit a könyvekből ismer. És a csodák nem érnek véget Rómában, mert ott van még Firenze, „a csupa híd, hal-meg vízszag” Velence, Nápoly… A Hullámok kergetésében, amely egyszerre napló és útirajz, esszé és riport, az emlékezetben rögzült pillanatfelvételek, mint egy varázslatos kaleidoszkópban, tájakat, embereket, történéseket, hangulatokat villantanak elénk. Csak olyan szertelen-korlátlan írói képzelet és tehetség kell hozzá, mint amilyen Szabó Magdáé, és két csonka oszlopból felépül a hajdani palota, éjjel megszólalnak a szobrok és a szökőkutak. És hívnak minket, olvasókat, induljunk mi is, fedezzük fel a közel s távol megannyi csodáját. Olvasás közben megdöbbentem: hiszen én jártam az Hotel de France-ban! Ittam a reggeli kávét rongyoskiflivel a sarki kávézóban! A kis asztal előtt éppen úgy araszolt a „gépkocsicsorda”, ahogyan Szabó Magda leírta. Szabó Magda útinaplóját olvasva múltbéli jelenetek, régi aggodalmak, szerelmek, ismerős érzések cikáznak át rajtam. Túl a tankönyvek látnivalóin, az IBUSZ utak prospektusain, úgy láttat, ahogyan csak a legnagyobb írók tudnak: nemcsak felfedezi a világot, hanem mindjárt be is rendezi azt. – Vass Virág
