Hosök emlékezete: Versek 1981-1984
Az 1981–1984 között keletkezett versek emléket állít a kultúra hőseiről, az európai irodalom legnagyobb alkotóiról. Az ő munkásságukat, művész sorsfordulókat jelentő újításaikat eleveníti fel – vagy úgy, hogy verset szentel nekik, vagy úgy, hogy – akár nevük említése nélkül is – felidézi az általuk feltalált vagy legművészibb tökélyre vitt versformákat. Hősök idézésében és versformák felhasználásában igen nagy utat tesz meg a költő: Vergiliustól Petrarcán, Shakespeare-en keresztül Heltay Jenőig járja be az európai és magyar műveltség századait. Ami új benne: az a gyász hangja, egy humanista módján megélni próbált megrendülés formába és versformába fegyelmezés; az öregedés lélekárnyalatainak racionalizálása.
1134567123

3.51
In Stock
5
1
![Hosök emlékezete: Versek 1981-1984](http://vs-images.bn-web.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.11.4)
Hosök emlékezete: Versek 1981-1984
100![Hosök emlékezete: Versek 1981-1984](http://vs-images.bn-web.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.11.4)
Hosök emlékezete: Versek 1981-1984
100
3.51
In Stock
Product Details
ISBN-13: | 9789633743164 |
---|---|
Publisher: | Fapadoskonyv.hu Kiadó |
Publication date: | 12/10/2013 |
Series: | Hősök emlékezete : Versek 1981-1984 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 100 |
File size: | 607 KB |
Language: | Hungarian |
From the B&N Reads Blog