Fourth wing: Negyedik szárny

Lépj a sárkánylovasok képzésére szolgáló katonai iskola falai közé, és ismerd meg ezt az elit
és brutális világot a bestseller szerző Rebecca Yarros regényéből!

A húszéves Violet Sorrengail egész eddigi életében azt hitte, a történelem tanulmányozása
lesz a feladata az Írnok Kvadránsban az imádott könyvek között.

Azonban az iskola vezénylő tábornoka - aki egyszemélyben a lány kőkemény anyja -
megparancsolja, hogy Violetnek be kell lépnie a többszáz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez,
a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni.

Ha mindenkinél kisebb és törékenyebb vagy, akkor csak egy hajszál választ el a haláltól...
mondjuk azért, mert a sárkányok nem választanak ki ,,törékeny"" embereket, hanem
felperzselik őket.

Ráadásul, amikor kevesebb a kapcsolódni hajlandó sárkány, mint kadét, nem meglepő, hogy
a többség szívesen végezne Violettel, hogy ezzel is növelje a saját esélyeit a sikerre. A
többiek pedig azért ölnék meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok
Kvadránsának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére is.

Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy minden újabb napfelkelte életben találja.
Közben az iskola falain túl dúló háború egyre gyilkosabb, a királyság védelmét szolgáló
erődítmények sorban elesnek, és egyre többen halnak meg. A helyzeten tovább ront, hogy
Violet gyanakodni kezd, hogy a vezetés rettenetes titkot rejteget.

Barátok, ellenségek, szeretők. A Basgiath Hadi Iskolában mindenkinek határozott tervei
vannak, mert ha valaki egyszer bekerül, onnan csak két kiút van: lediplomázni vagy
meghalni.

,, A Fourth Wing első lapjától az utolsóig megdobogtatja majd a szíved...Ez egy olyan fantasy, amilyet még biztosan nem olvastál!"" - Jennifer L. Armentrout, #1 New
York Times bestseller szerző

,,A legbrutálisabb, legaddiktívabb fantasy, amit az elmúlt évtizedben olvastam"" - Tracy
Wolff, #1 New York Times bestseller szerző

,,Brutális, pörgős, letehetetlen és romantikus feszültségtől vibráló... mindent, és még annál is
többet nyújt, amit egy könyvtől elvárok. Fenomenális!"" - Samantha Young, nemzetközi bestseller szerző

,,Sárkányok és háború, szenvedély és hatalom...egyszerűen lehengerlő!"" - Nalini Singh,
nemzetközi bestseller szerző

1146107150

16.45 In Stock
Fourth wing: Negyedik szárny

Fourth wing: Negyedik szárny

by Rebecca Yarros
Fourth wing: Negyedik szárny

Fourth wing: Negyedik szárny

by Rebecca Yarros

eBook

$16.45 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Lépj a sárkánylovasok képzésére szolgáló katonai iskola falai közé, és ismerd meg ezt az elit
és brutális világot a bestseller szerző Rebecca Yarros regényéből!

A húszéves Violet Sorrengail egész eddigi életében azt hitte, a történelem tanulmányozása
lesz a feladata az Írnok Kvadránsban az imádott könyvek között.

Azonban az iskola vezénylő tábornoka - aki egyszemélyben a lány kőkemény anyja -
megparancsolja, hogy Violetnek be kell lépnie a többszáz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez,
a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni.

Ha mindenkinél kisebb és törékenyebb vagy, akkor csak egy hajszál választ el a haláltól...
mondjuk azért, mert a sárkányok nem választanak ki ,,törékeny"" embereket, hanem
felperzselik őket.

Ráadásul, amikor kevesebb a kapcsolódni hajlandó sárkány, mint kadét, nem meglepő, hogy
a többség szívesen végezne Violettel, hogy ezzel is növelje a saját esélyeit a sikerre. A
többiek pedig azért ölnék meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok
Kvadránsának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére is.

Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy minden újabb napfelkelte életben találja.
Közben az iskola falain túl dúló háború egyre gyilkosabb, a királyság védelmét szolgáló
erődítmények sorban elesnek, és egyre többen halnak meg. A helyzeten tovább ront, hogy
Violet gyanakodni kezd, hogy a vezetés rettenetes titkot rejteget.

Barátok, ellenségek, szeretők. A Basgiath Hadi Iskolában mindenkinek határozott tervei
vannak, mert ha valaki egyszer bekerül, onnan csak két kiút van: lediplomázni vagy
meghalni.

,, A Fourth Wing első lapjától az utolsóig megdobogtatja majd a szíved...Ez egy olyan fantasy, amilyet még biztosan nem olvastál!"" - Jennifer L. Armentrout, #1 New
York Times bestseller szerző

,,A legbrutálisabb, legaddiktívabb fantasy, amit az elmúlt évtizedben olvastam"" - Tracy
Wolff, #1 New York Times bestseller szerző

,,Brutális, pörgős, letehetetlen és romantikus feszültségtől vibráló... mindent, és még annál is
többet nyújt, amit egy könyvtől elvárok. Fenomenális!"" - Samantha Young, nemzetközi bestseller szerző

,,Sárkányok és háború, szenvedély és hatalom...egyszerűen lehengerlő!"" - Nalini Singh,
nemzetközi bestseller szerző

Product Details

ISBN-13: 9789635802623
Publisher: Ulpius Baráti Kör
Publication date: 07/30/2024
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 300
File size: 2 MB
Language: Hungarian

About the Author

About The Author

Rebecca Yarros is the New York Times bestselling author of more than fifteen novels, with multiple starred Publishers Weekly reviews and a Kirkus Best Book of the Year. A second-generation army brat, Rebecca loves military heroes and has been blissfully married to hers for more than twenty years. She's the mother of six children, and she and her family live in Colorado with their stubborn English bulldogs, two feisty chinchillas, and a cat named Artemis, who rules them all.

Having fostered, then adopted their youngest daughter, Rebecca is passionate about helping children in the foster system through her nonprofit, One October, which she cofounded with her husband in 2019.

From the B&N Reads Blog

Customer Reviews