Elixír

Egy ősi legenda szerint, valaha az emberek, megelégelték egy gonosz démon kínzásait, és egy halandó vérének segítségével csapdába ejtették őt. Csak egy másik halandó vére keltheti életre ismét, adhatja vissza a szabadságát és az erejét.

Delani ízig-vérig a mai kor gyermeke. Jól ismeri ugyan a rég múlt történeteit, hinni azonban nem hisz a mítoszokban. Egy rég elveszett nép örökségének tartja ezt a mesét is, egészen addig, míg a saját bőrén nem tapasztalja valóságosságát.

Kutatóként érkezik az eldugott kisvárosba, és egészen addig úgy hiszi, két lábbal áll a földön, míg a hegyek között meg nem elevenedik az elképzelhetetlen.

Titokzatos kényszerítő erő, mások számára láthatatlan árnyak tartják rettegésben, pókok, bogarak, kígyók rémisztik minduntalan halálra. Fogalma sincs, kiben bízhat, és lassan a saját józan eszében is kételkedni kezd.

Barát és ellenfél, elmúlt és jelenlegi szerelem, ember és természetfeletti lény fog össze a védelme érdekében, és mindössze egy maroknyi, elszánt csapat áll csak szemben, egy eltűnt nép legősibb, legrémisztőbb démonával, amely számára Delani vére jelenti az elixírt, az egyetlen esélyt a feltámadásra.

1120803895

4.99 In Stock
Elixír

Elixír

by Rose Woods
Elixír

Elixír

by Rose Woods

eBook

$4.99 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Egy ősi legenda szerint, valaha az emberek, megelégelték egy gonosz démon kínzásait, és egy halandó vérének segítségével csapdába ejtették őt. Csak egy másik halandó vére keltheti életre ismét, adhatja vissza a szabadságát és az erejét.

Delani ízig-vérig a mai kor gyermeke. Jól ismeri ugyan a rég múlt történeteit, hinni azonban nem hisz a mítoszokban. Egy rég elveszett nép örökségének tartja ezt a mesét is, egészen addig, míg a saját bőrén nem tapasztalja valóságosságát.

Kutatóként érkezik az eldugott kisvárosba, és egészen addig úgy hiszi, két lábbal áll a földön, míg a hegyek között meg nem elevenedik az elképzelhetetlen.

Titokzatos kényszerítő erő, mások számára láthatatlan árnyak tartják rettegésben, pókok, bogarak, kígyók rémisztik minduntalan halálra. Fogalma sincs, kiben bízhat, és lassan a saját józan eszében is kételkedni kezd.

Barát és ellenfél, elmúlt és jelenlegi szerelem, ember és természetfeletti lény fog össze a védelme érdekében, és mindössze egy maroknyi, elszánt csapat áll csak szemben, egy eltűnt nép legősibb, legrémisztőbb démonával, amely számára Delani vére jelenti az elixírt, az egyetlen esélyt a feltámadásra.

Product Details

BN ID: 2940046414233
Publisher: Publio Kiadó
Publication date: 11/18/2014
Sold by: Smashwords
Format: eBook
File size: 2 MB
Age Range: 18 Years
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews