Kanyó András a rendszerváltás hajnalán a már felfelé buktatott Kádár Jánossal készített interjúval vonta magára a figyelmet, az utóbbi évtizedben viszont sokan támadták a Horthy Miklósról és Mindszenty Józsefről készített kötetei, illetve ÁVH-s múltja miatt. Az egykori hírszerző és újságíró most először tárja fel élete történetét, amelyben a többszöri életpályaváltás, szerelmek és magánéleti tragédiák mellett nyíltan és részletesen beszél arról, hogy
► milyen módszerekkel toborozta és képezte ki a hírszerzőket az Államvédelmi Hatóság a Rákosi-korszakban;
► hogyan élte meg a személyi kultusz éveit és mit csinált 1956-ban;
► milyen kényes feladatokat kellett elvégeznie hírszerzőként Londonban, majd itthon;
► mik voltak azok a szakmai ellentétek, amelyek miatt szakított a „Hivatallal”;
► hogy talált új életpályát az irányított sajtó világában, és miként tudósította a Népszabadságot Berlinből, Moszkvából, majd Bonnból;
► miért kezdeményezte a Kádár-interjút és hogyan érte el, hogy nyilatkozzon is neki az „Öreg”;
► hogy került Grósz Károly közelébe és miként élte meg a megalázó aradi találkozót Ceaușescuval.

![Egy kirúgott hírszerzo emlékei: Miként szippantott be az ÁVH, fedésben Londonban és a Kádár-interjú igaz története](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Egy kirúgott hírszerzo emlékei: Miként szippantott be az ÁVH, fedésben Londonban és a Kádár-interjú igaz története
440![Egy kirúgott hírszerzo emlékei: Miként szippantott be az ÁVH, fedésben Londonban és a Kádár-interjú igaz története](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Egy kirúgott hírszerzo emlékei: Miként szippantott be az ÁVH, fedésben Londonban és a Kádár-interjú igaz története
440Product Details
ISBN-13: | 9786155686047 |
---|---|
Publisher: | Személyes Történelem |
Publication date: | 10/03/2016 |
Series: | Egy kirúgott hírszerző emlékei: Miként szippantott be az ÁVH, fedésben Londonban és a Kádár-interjú igaz története |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 440 |
File size: | 10 MB |
Language: | Hungarian |