A kötet két részből áll: Mihalik Edmondját, amelyet a Cyrano keletkezésének története ihletett, maga a mű követi, Bognár Róbert és Várady Szabolcs könnyed, szellemes, végtelenül szórakoztató újrafordításában.
Edmond Rostand, a fiatal drámaköltő eddig minden darabjával megbukott. A legendás Sarah Bernhardt azonban hisz benne, és beajánlja a kor másik színésznagyságának, Constant Coquelinnek, akinek darab kell. Csakhogy Rostand két éve nem írt semmit. Honnan vegyen sebtében drámahőst? És ekkor betéved Honoré úr kávéházába…
A Cyrano születéséről szóló Edmond-t 2016 szeptemberében mutatták be a párizsi Palais-Royal Színházban, a szerző, Alexis Michalik rendezésében. A darab 2017-ben hét jelölésből öt Molière-díjat nyert el, három év alatt több mint nyolcszázszor játszották az anyaszínházban és vidéki turnékon, és a diadalmenet töretlenül folytatódik.
Rostand Cyranója százhuszonhárom éve nem kerül le a színházak műsoráról. Csak egy évvel fiatalabb nála Ábrányi Emil magyar fordítása. Némelyik sora szállóigévé vált. Kell-e, szabad-e újrafordítani? Ráadásul prózában! Zsámbéki Gábor mindenesetre úgy gondolta, hogy a darabban nyüzsgő életet akarja megrendezni a Katona József Színházban, avítt költői cicomák nélkül, és Bognár Róbert el is készítette az új fordítást prózában. Cyrano azonban költő, és ez a színpadon is többször megnyilvánul. És költő az is, aki darabot ír róla. Az Edmond-ban gyakran szóba kerül, hogy Rostand nem is tud mást írni, csak verses színművet. A próza ezért mindkét darabban verssel váltakozik. A versfordítás Várady Szabolcs munkája.
„Kincs van a kezükben, uraim, felbecsülhetetlen értékű kincs. Mit akarnak? Eltűnjön a feledés homályában, vagy a francia színház legfényesebb dicsősége legyen? Hallgassák meg Cyrano szavait, és legyenek méltók a feladatra! Adják oda minden pénzüket, mert megjósolom: soha… soha nem találnak ehhez a színműhöz foghatót.”
