Első szavától az utolsóig kedves írás, tiszta, meleg, puha, szomorkás öröm. Mialatt olvastam, egyszer se jutott eszembe, hogy könyvet tartok a kezemben. Hallottam inkább, mint betűztem a szavakat - éreztem, nem gondolkodtam. A madárcsicsergésen, tulipántszirom lobogásán nem fog az ítélet. Egyet tudok: szívesen hallanám mégegyszer ezt az igénytelen történetet - csak úgy, mintha rég elhangzott kedves beszélgetést adatnék felidéznem. Magamat figyeltem és bevallom, hogy a «Dali Dali Dal» olvasása közben a könyv írója állott előttem, nem is a könyv és tulajdonképpen saját emlékeim foglalkoztattak. - «Ni - mondogattam -, hiszen én is ösmerem ezt a kisvárosi utcát, tudom, melyik ház bukkan fel a fordulónál, ha a tanítóék udvara felé igyekszem, - látom még a «Kis Bika» előtt ténfergő bandát, - a cigánysor züllött tarka-barkaságán én is elbámészkodtam, - Bene Béni történetét akár el se mondja, hiszen jól ismerem, - lám a vágnerájból hozta az én apám is azt a felejthetetlenül hosszú és rózsaszínű árpacukrot, - a jázmin illata is ugyanaz és persze a bicegő albíró úr páratlan előkelősége is. Milyen jó, milyen kedves, hogy minderre Szép Ernő is emlékszik. Ma bátorság kell ahhoz, hogy egy költő rózsás színben, a szentek aureolájával övezve lássa szüleit, hogy elnéző mosollyal és hazavágyva pergesse le előttünk gyerekkori fészkének történetét. Szép Ernő vállalja azt, amit mások rejtegetnek: és legjobb igazolása, hogy olvasói boldog meghatott hazavágyódással tartanak vele, vissza a saját gyerekkorukba. (Lesznai Anna)

![Dali dali dal](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Dali dali dal
130![Dali dali dal](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Dali dali dal
130Product Details
ISBN-13: | 9789635599912 |
---|---|
Publisher: | Digi-Book Magyarország Kiadó Kft. |
Publication date: | 07/25/2024 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 130 |
File size: | 3 MB |
Language: | Hungarian |