Borzongato feny
„Meredith NicEssus Hercegno vagyok. Hivatalosan Meredith Gentry, mert a „Hercegno" annyira nagyképu lenne a jogosítványomban. Én voltam az elso tündérhercegno, aki az Amerikai Egyesült Államok földjén született, de már nem sokáig leszek én az egyetlen."
Merry Gentry, ex-magánnyomozó, jelenleg teljes állású hercegno tudta, hogy osei között termékenység Istennok is voltak, de csak akkor kezdte megérteni, mit is jelent ez valójában, amikor kiderült, hogy hármas ikreket vár. A terméketlenség évszázadok óta sújtotta a faerie legfelsobb köreinek tagjait. Most az udvartartások nemesei jönnek a Nyugati Tájak Los Angeles nevu városába Merry-nek és szeretoinek udvarolni, mert bármit megtennének azért, hogy utódjuk születhessen.
Taranis, a Fény és Illúzió Királya sokkal veszélyesebbnek bizonyult. Megpróbálta elcsábítani Merry-t, és miután kudarcot vallott, megeroszakolta. Ezt követoen az emberek bíróságához fordult, megpróbált láthatást kikényszeríteni, arra hivatkozva, hogy a babák egyikének o az apja. Bár Meredith tudja, már várandós volt, amikor a férfi magáévá tette, ezt bizonyítani jelenleg lehetetlenség.
Annak érdekében, hogy o és a babák is megmeneküljenek Taranistol, a faerie legveszélyesebb fegyvereit fogja bevetni: a Sötétség néven ismert harcost, a Gyilkos Fagyot és a rémálmok egy királyát. Ok mind a szeretoi, a legkedvesebb szerelmei, és szembe fognak szállni a faerie leghatalmasabb udvaraival, miközben arra is törekedniük kell, hogy megvédjék Los Angeles ártatlan polgárainak életét, nehogy járulékos veszteségként írják le oket.
"1124454237"

7.6 In Stock
Borzongato feny

Borzongato feny

by Laurell K. Hamilton
Borzongato feny

Borzongato feny

by Laurell K. Hamilton

eBook

$7.60 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

„Meredith NicEssus Hercegno vagyok. Hivatalosan Meredith Gentry, mert a „Hercegno" annyira nagyképu lenne a jogosítványomban. Én voltam az elso tündérhercegno, aki az Amerikai Egyesült Államok földjén született, de már nem sokáig leszek én az egyetlen."
Merry Gentry, ex-magánnyomozó, jelenleg teljes állású hercegno tudta, hogy osei között termékenység Istennok is voltak, de csak akkor kezdte megérteni, mit is jelent ez valójában, amikor kiderült, hogy hármas ikreket vár. A terméketlenség évszázadok óta sújtotta a faerie legfelsobb köreinek tagjait. Most az udvartartások nemesei jönnek a Nyugati Tájak Los Angeles nevu városába Merry-nek és szeretoinek udvarolni, mert bármit megtennének azért, hogy utódjuk születhessen.
Taranis, a Fény és Illúzió Királya sokkal veszélyesebbnek bizonyult. Megpróbálta elcsábítani Merry-t, és miután kudarcot vallott, megeroszakolta. Ezt követoen az emberek bíróságához fordult, megpróbált láthatást kikényszeríteni, arra hivatkozva, hogy a babák egyikének o az apja. Bár Meredith tudja, már várandós volt, amikor a férfi magáévá tette, ezt bizonyítani jelenleg lehetetlenség.
Annak érdekében, hogy o és a babák is megmeneküljenek Taranistol, a faerie legveszélyesebb fegyvereit fogja bevetni: a Sötétség néven ismert harcost, a Gyilkos Fagyot és a rémálmok egy királyát. Ok mind a szeretoi, a legkedvesebb szerelmei, és szembe fognak szállni a faerie leghatalmasabb udvaraival, miközben arra is törekedniük kell, hogy megvédjék Los Angeles ártatlan polgárainak életét, nehogy járulékos veszteségként írják le oket.

Product Details

BN ID: 2940157698157
Publisher: Agave
Publication date: 11/25/2015
Series: Meredith Gentry Series , #9
Sold by: Barnes & Noble
Format: eBook
Pages: 384
File size: 1 MB

About the Author

About The Author

Laurell K. Hamilton (born February 19, 1963) is an American fantasy and romance writer. She is best known as the author of both the Anita Blake Vampire Hunter series of urban fantasy novels, short stories, and comic books—including Guilty Pleasures and Dead Ice—and the Merry Gentry series which follows the title character, a faerie princess turned private investigator.

Hometown:

St. Louis, Missouri

Date of Birth:

February 19, 1963

Place of Birth:

Heber Springs, Arkansas

Education:

B.A., Marion College
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews