Az új élelmiszerek rejtélyes világa

„Az új élelmiszerek rejtélyes világa” című e-book Balogh Sándornak és Csanádi Józsefnek, a Szegedi Tudományegyetem tanárainak a munkája, amely több éves kutató munkájuk eredményeit adja közre népszerű formában. A könyv tartalmi alapvetése már több éve elkészült Balogh Sándor: „Az élelmiszeripari termékfejlesztés Magyarországon és külföldön” c. munkájában, amely a mesterfokú élelmiszeripari mérnökképzés tananyagául készült, de a szerző betegsége miatt nem került használatba. A kéziratot azonban a Szellomi Termékek Nemzeti Hivatala védelmi célból zárolta és szükség esetén hozzá férhető. Szabadon megtekinthető továbbá a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kunó Könyvtárában is. Balogh Sándor professzor kéziratát terjedelmileg rövidítettük, tartalmilag pedig korszerűsített formában adjuk át az olvasónak. Az átdolgozást e munka két szerzője és szerkesztője végezte el. A tartalmi alapvetésnek számító eredeti tananyag a szakirodalmi hivatkozások széles skáláját tartalmazta, amelynek újbóli közlését csak válogatással adjuk közre, hiszen ez a könyv – tudományos igényessége mellett – nem elsősorban az egyetemi polgároknak, hanem a szélesebb érdeklődő körnek szól. Kívánjuk, hogy sikerrel tájékozódjanak az új élelmiszerek rejtélyes

1142877557

9.79 In Stock
Az új élelmiszerek rejtélyes világa

Az új élelmiszerek rejtélyes világa

Az új élelmiszerek rejtélyes világa

Az új élelmiszerek rejtélyes világa

eBook

$9.79 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

„Az új élelmiszerek rejtélyes világa” című e-book Balogh Sándornak és Csanádi Józsefnek, a Szegedi Tudományegyetem tanárainak a munkája, amely több éves kutató munkájuk eredményeit adja közre népszerű formában. A könyv tartalmi alapvetése már több éve elkészült Balogh Sándor: „Az élelmiszeripari termékfejlesztés Magyarországon és külföldön” c. munkájában, amely a mesterfokú élelmiszeripari mérnökképzés tananyagául készült, de a szerző betegsége miatt nem került használatba. A kéziratot azonban a Szellomi Termékek Nemzeti Hivatala védelmi célból zárolta és szükség esetén hozzá férhető. Szabadon megtekinthető továbbá a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kunó Könyvtárában is. Balogh Sándor professzor kéziratát terjedelmileg rövidítettük, tartalmilag pedig korszerűsített formában adjuk át az olvasónak. Az átdolgozást e munka két szerzője és szerkesztője végezte el. A tartalmi alapvetésnek számító eredeti tananyag a szakirodalmi hivatkozások széles skáláját tartalmazta, amelynek újbóli közlését csak válogatással adjuk közre, hiszen ez a könyv – tudományos igényessége mellett – nem elsősorban az egyetemi polgároknak, hanem a szélesebb érdeklődő körnek szól. Kívánjuk, hogy sikerrel tájékozódjanak az új élelmiszerek rejtélyes

Product Details

ISBN-13: 9786155981692
Publisher: Oriold És Társai
Publication date: 12/23/2022
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 432
File size: 4 MB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews