Egykorvolt, leépült majorsági telep valahol a közelmúlt Magyarországán. A romok között néhány ember. Személyiségük lassan felszívódik, mint egy vérömleny. A térképen sincsenek rajta. Amnéziás múlt. Vak jelen. Vajon mi történhet még velük a peremen? Elég sok minden. Kiss Tibor Noé elbeszélői tehetsége ezt a végvidéket szubtilis és láthatatlan drónként pásztázza végig és deríti fel. Az Aludnod kellene mozaikrészletekből összetapadó állapotregény, aprólékos-pontos atmoszférapróza, amely a szenvedő szerkezetek és vegetatív létezésformák kétségbeesett cselekvésmintázatait, legutolsó emberi küzdelmeit kegyetlen élességgel és kíméletlen, a melankóliát sem nélkülöző iróniával írja le.
