Fredé hasznos asszony, a jövő letéteményese. Olyasmire képes, amire csupán a nők töredéke: gyermeket szülni. Gileád állama különös figyelmet fordít arra, hogy ő és társai megértsék, a szülés életük egyetlen célja és értelme. A vallási fundamentalista alapokon kormányzott ország átnevelőközpontokban készíti fel a termékeny nőket, hogy aztán az uralkodó elithez tartozó családokhoz kerülve két éven belül teherbe essenek a ház urától – a féltékeny, ám gyermekre vágyó Feleségek irigy pillantásaitól kísérve.
Fredé a Parancsnok házában igyekszik belesimulni a hétköznapokba, megfelelni a dogmatikus vallási előírásoknak és mindenekelőtt megfoganni. Ha eltévelyedik, felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre a Nemnők közé hullákat égetni. A Parancsnok azonban egy este a szobájába hívatja, a szigorú tiltás ellenére teljesen egyedül, amire Fredé akkor sem mondhatna nemet, ha akarna.
Margaret Atwood disztópiája megrázó vízió egy olyan világról, ahol a nők egyetlen szerepe, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatában állnak. A szerző „ellenjóslat”-nak nevezte regényét, mondván, ha ez a jövő részletesen leírható, talán nem fog bekövetkezni.
A mára klasszikussá vált kultuszregényt 1986-ban Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat; több mint negyven nyelvre lefordították, és számos filmes és színházi feldolgozás után 2017-ben tévésorozatot is bemutattak belőle.
Majd előveszem azt a kis vajdarabot, melyet vacsora után a jobb cipőm orrába dugtam… Mi nem kaphatunk sem kéz-, sem arckrémeket. Manapság minden ilyesmi haszontalanságnak tekintendő. Tárolóedények vagyunk, csupán a belső szerveink fontosak számukra. A külsőnk felőlük kiszikkadhat, megráncosodhat, akár a dió héja. A Feleségek rendeletben szögezték le, hogy nekünk ne járjanak testápoló szerek. Nem akarják, hogy vonzók legyünk. Épp elég nehéz nekik így is…
