A Leymann-transzfer
A frissen doktorált Leymann Zénó egyetemi tanárként tengeti napjait, melyeknek igazi értelmet kísérletei adják a Föld energiavonalaival. Felismerte ugyanis, hogy lehetséges utazni a mágnesség segítségével az ötödik dimenzió mentén. Felfedezése okán érzett lelkesedését csupán egy tragikus baleset árnyékolja be: ellenszenves főnökét sikerült véletlenül ismeretlen helyre transzportálnia.
A következményektől tartva immár szándékosan lép a bűn útjára, és élete egy csapásra atomjaira hullik. Pedig immár nem csak az ő lelkiismerete a tét: a Földet végzetes katasztrófa fenyegeti, amit egyedül ő háríthat el. Már ha hajlandó kilépni az árnyékok közül, és vállalni a felelősséget tetteiért.
A Mysterious Universe népszerű szerzője ezúttal önálló regénnyel jelentkezik, amely hol kacagtató helyzeteket, hol lélegzetelállító izgalmakat kínál.
„Dave Howard új regényét még kéziratban volt szerencsém olvasni a vonaton. Elfelejtettem leszállni!”
– Harrison Fawcett
1136980424

9.99
In Stock
5
1
A Leymann-transzfer
A Leymann-transzfer
9.99
In Stock
Product Details
ISBN-13: | 9786155628320 |
---|---|
Publisher: | Metropolis Media Kiadó |
Publication date: | 05/06/2020 |
Sold by: | StreetLib SRL |
Format: | eBook |
File size: | 2 MB |
Language: | Hungarian |
From the B&N Reads Blog