43 beszélgetés

„Az utolsók között mentem el, és az elsõk között jöttem haza - hirdette magáról Zwack Péter. Kíváncsi voltam a történetre, az emberre. De kíváncsi voltam Pick Tamásra is, akinek nem sikerült megmentenie a család számára a szalámigyártást. Hosszú pályám során megadatott beszélnem Schweitzer Józseffel, a Széchenyi-díjas tudóssal és országos fõrabbival, de Ádám Antallal, Makovecz Imrével, Méhes Károllyal, Somló Tamással is. Érdekelt az emberi agy, és csak most vettem észre, hogy többekkel beszéltem, akik a titkait kutatják. És foglalkoztatott az emberi lélek, így ha velem tartanak, találkozhatnak többek között tudós papokkal is. És civilekkel, persze, egészen egyszerû sorból érkezõkkel, és olyanokkal, akiket elkényeztetett az élet. Föllelnek majd nagyon népszerû embereket és csöndes heroizmusban dolgozókat.”

Sz. Koncz István eddig több mint harminc könyvet jegyzett, írásai számos mérvadó lapban és folyóiratban jelentek meg, a Jelenkor irodalmi és mûvészeti folyóirat munkatársa. Aranylemezt érõ dalszövegeket írt Demjén Ferencnek, Gerendás Péternek, illetve Cseh Tamásnak. Legfõbb erõssége azonban a beszélgetés: az õszinte érdeklõdés embertársai iránt. Karrierje során számtalan interjút készített Magyarország, valamint szûkebb otthona, Baranya megye figyelemre méltó személyiségeivel, és szelíd, kitartó faggatózása hatására még a legnehezebb és legzárkózottabb interjúalanyok is készségessé válnak és megnyílnak. A 43 beszélgetés - Demjén Ferenctõl Vitray Tamásig lapjain jelenünk és közelmúltunk híres, elismert - vagy egyszerûen csak izgalmas - alakjai tárulkoznak ki, és mesélnek magukról, a saját korukról és mindannyiunk jelenérõl. 

"1140139491"

11.52 In Stock
43 beszélgetés

43 beszélgetés

by Koncz István Szabolcs
43 beszélgetés

43 beszélgetés

by Koncz István Szabolcs

eBook

$11.52 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

„Az utolsók között mentem el, és az elsõk között jöttem haza - hirdette magáról Zwack Péter. Kíváncsi voltam a történetre, az emberre. De kíváncsi voltam Pick Tamásra is, akinek nem sikerült megmentenie a család számára a szalámigyártást. Hosszú pályám során megadatott beszélnem Schweitzer Józseffel, a Széchenyi-díjas tudóssal és országos fõrabbival, de Ádám Antallal, Makovecz Imrével, Méhes Károllyal, Somló Tamással is. Érdekelt az emberi agy, és csak most vettem észre, hogy többekkel beszéltem, akik a titkait kutatják. És foglalkoztatott az emberi lélek, így ha velem tartanak, találkozhatnak többek között tudós papokkal is. És civilekkel, persze, egészen egyszerû sorból érkezõkkel, és olyanokkal, akiket elkényeztetett az élet. Föllelnek majd nagyon népszerû embereket és csöndes heroizmusban dolgozókat.”

Sz. Koncz István eddig több mint harminc könyvet jegyzett, írásai számos mérvadó lapban és folyóiratban jelentek meg, a Jelenkor irodalmi és mûvészeti folyóirat munkatársa. Aranylemezt érõ dalszövegeket írt Demjén Ferencnek, Gerendás Péternek, illetve Cseh Tamásnak. Legfõbb erõssége azonban a beszélgetés: az õszinte érdeklõdés embertársai iránt. Karrierje során számtalan interjút készített Magyarország, valamint szûkebb otthona, Baranya megye figyelemre méltó személyiségeivel, és szelíd, kitartó faggatózása hatására még a legnehezebb és legzárkózottabb interjúalanyok is készségessé válnak és megnyílnak. A 43 beszélgetés - Demjén Ferenctõl Vitray Tamásig lapjain jelenünk és közelmúltunk híres, elismert - vagy egyszerûen csak izgalmas - alakjai tárulkoznak ki, és mesélnek magukról, a saját korukról és mindannyiunk jelenérõl. 

Product Details

ISBN-13: 9789635821082
Publisher: Alexandra Kiadó
Publication date: 09/06/2021
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 464
File size: 2 MB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews