35 NAP
Immár magyarul is olvasható a Műegyetem egykori MEFESZ vezetőjének, Lipták Bélának 1956-os naplója. Az eredeti angol nyelvű könyvet a Texas University Press adta ki 2001-ben &quo;A Testament of Revolution" címmel. Az amerikai kiadását a fehér házban és az USA magyar nagykövetségén is bemutatták. Több olyan jelentős amerikai napilap, mint például a The New York Times is közölt pozitív kritikát a könyvről. A szerző korhű fotókkal és dokumentumokkal illusztrálva, egy 20 éves diák személyes élményeként, szinte percrol percre írja le a ma már történelminek számító események hétköznapjait, a forradalom kirobbanását, a harcokat, és a menekülés borzalmas körülményeit. A könyvből azon barátairól is megtudhatunk eddig még nem ismert részleteket, személyes információkat, akiket ma a forradalom hőseiként, vagy hősi hallottaiként tartanak nyilván. Lipták Béla Amerikába menekült, később műszaki pályára lépett, tanított a Yale egyetemen és 26 műszaki könyvet adott ki. Ezek közül az elsőkhöz Teller Ede írta az előszót. A magyar vonatkozású munkájában nagy szerepe volt Nagy Imre sírjának felkutatásának, a környezetvédelemnek, a Magyar Lobbi megalapításának és a Duna visszaterelésének. Hisz abban, hogy az 1956-os szabadságharc lelkületének felelevenítése megadhatja népünknek azt az önbecsülést és hitet, mely szükséges a 20. század sebeinek begyógyításához.
"1121773038"

3.99 In Stock
35 NAP

35 NAP

by Béla Lipták
35 NAP

35 NAP

by Béla Lipták

eBook

$3.99 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Immár magyarul is olvasható a Műegyetem egykori MEFESZ vezetőjének, Lipták Bélának 1956-os naplója. Az eredeti angol nyelvű könyvet a Texas University Press adta ki 2001-ben &quo;A Testament of Revolution" címmel. Az amerikai kiadását a fehér házban és az USA magyar nagykövetségén is bemutatták. Több olyan jelentős amerikai napilap, mint például a The New York Times is közölt pozitív kritikát a könyvről. A szerző korhű fotókkal és dokumentumokkal illusztrálva, egy 20 éves diák személyes élményeként, szinte percrol percre írja le a ma már történelminek számító események hétköznapjait, a forradalom kirobbanását, a harcokat, és a menekülés borzalmas körülményeit. A könyvből azon barátairól is megtudhatunk eddig még nem ismert részleteket, személyes információkat, akiket ma a forradalom hőseiként, vagy hősi hallottaiként tartanak nyilván. Lipták Béla Amerikába menekült, később műszaki pályára lépett, tanított a Yale egyetemen és 26 műszaki könyvet adott ki. Ezek közül az elsőkhöz Teller Ede írta az előszót. A magyar vonatkozású munkájában nagy szerepe volt Nagy Imre sírjának felkutatásának, a környezetvédelemnek, a Magyar Lobbi megalapításának és a Duna visszaterelésének. Hisz abban, hogy az 1956-os szabadságharc lelkületének felelevenítése megadhatja népünknek azt az önbecsülést és hitet, mely szükséges a 20. század sebeinek begyógyításához.

Product Details

ISBN-13: 9789639425422
Publisher: BBS-INFO
Publication date: 11/17/2014
Series: 35 nap
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
File size: 8 MB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews