A citromfa gyümölcse
Faith Jackson alig tud valamit szüleinek Angliába érkezése előtti életéről. Inkább az foglalkoztatja, milyen szerencsés: felvették a BBC-televízió jelmeztervezői osztályára, elköltözött otthonról, és új barátokkal bútorozott össze saját házukban. Az előtte álló napok és hónapok boldognak és várakozással telinek tűnnek. Ám amikor a szülei bejelentik, hogy „hazaköltöznek” Jamaicába, Faith hirtelen elveszíti lába alól a talajt. Egész addigi élete, személyisége összeomlani látszik. A lány dühös és nem érti, miért akarnának szülei egy olyan helyen élni, amelyről addig szinte említést sem tettek. Mindeközben az angliai lét sötétebb oldalával is kénytelen szembenézni: Faith egyre élesebben látja a mindennapjait átható rasszizmus jeleit, a munkahelyén és az otthonában egyaránt.
A szülei javaslatára életében először elutazik Jamaica szigetére, abban a reményben, hogy megérti, honnan származik, s ezáltal magára talál. Itt ismeri meg Coral nagynénjét, akinek színes előadásában életre kelnek Faith ősei, képzeletben bejárva Kubát és Panamát, a Harlemet és Skóciát. Történetről történetre, ágról ágra rajzolódik ki a fiatal nő családfája és az az élettel teli örökség, amely sokkal gazdagabb és fontosabb, mint azt valaha is hitte volna.
Andrea Levy (A hosszú dal, Parányi sziget), a neves Orange-díj nyertese egy nő és két sziget pillanatait meséli el. Regénye több évszázadon és több országon átívelő történet, a faj és az identitás kérdéseit finom humorral, egészen új oldalról mutatja be.
1121493617

10.99 In Stock
A citromfa gyümölcse

A citromfa gyümölcse

by Andrea Levy
A citromfa gyümölcse

A citromfa gyümölcse

by Andrea Levy

eBookHungarian-language Edition (Hungarian-language Edition)

$10.99 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Faith Jackson alig tud valamit szüleinek Angliába érkezése előtti életéről. Inkább az foglalkoztatja, milyen szerencsés: felvették a BBC-televízió jelmeztervezői osztályára, elköltözött otthonról, és új barátokkal bútorozott össze saját házukban. Az előtte álló napok és hónapok boldognak és várakozással telinek tűnnek. Ám amikor a szülei bejelentik, hogy „hazaköltöznek” Jamaicába, Faith hirtelen elveszíti lába alól a talajt. Egész addigi élete, személyisége összeomlani látszik. A lány dühös és nem érti, miért akarnának szülei egy olyan helyen élni, amelyről addig szinte említést sem tettek. Mindeközben az angliai lét sötétebb oldalával is kénytelen szembenézni: Faith egyre élesebben látja a mindennapjait átható rasszizmus jeleit, a munkahelyén és az otthonában egyaránt.
A szülei javaslatára életében először elutazik Jamaica szigetére, abban a reményben, hogy megérti, honnan származik, s ezáltal magára talál. Itt ismeri meg Coral nagynénjét, akinek színes előadásában életre kelnek Faith ősei, képzeletben bejárva Kubát és Panamát, a Harlemet és Skóciát. Történetről történetre, ágról ágra rajzolódik ki a fiatal nő családfája és az az élettel teli örökség, amely sokkal gazdagabb és fontosabb, mint azt valaha is hitte volna.
Andrea Levy (A hosszú dal, Parányi sziget), a neves Orange-díj nyertese egy nő és két sziget pillanatait meséli el. Regénye több évszázadon és több országon átívelő történet, a faj és az identitás kérdéseit finom humorral, egészen új oldalról mutatja be.

Product Details

ISBN-13: 9789636435806
Publisher: General Press Könyvkiadó
Publication date: 11/20/2013
Series: A citromfa gyümölcse
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 336
File size: 2 MB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews