Alig van a világirodalomban regény, amelyet annyian olvastak, mint Hugo Viktor terjedelemre legnagyobb regénye, A nyomorultak (Les Misérables). 1862-ben jelent meg, - a költő akkor 60 éves volt - a francia kiadásnak példátlan sikere volt, hamar lefordították minden képzelhető nyelvre, mindenütt lázasan olvasták, számtalan kiadásban. Ez az óriási hatás nem magyarázható egyedül csak a költő művészi eszközeinek gazdaságából. Kell lenni valami többletnek a műben, olyasvalaminek, ami különös erővel vonzza az emberek tömegeit. Ez a művészi szempontokon túli többlet nyilvánvalóvá lesz A nyomorultak minden olvasója előtt, már az olvasás közben. A regény az írói eszközök roppant gazdag, nagyon sokszor szinte erőszakos alkalmazásával hatalmas szuggesztív erővel hat a szívekbe és megmozdítja bennük a legáltalánosabb és legmélyebb emberi ösztönt: a részvétet, amely alapjában véve nem más, mint minden embernek minden emberrel való szolidaritás-érzése. ezenkívül hangot ad egy szintén általános emberi érzésnek: a társadalmi és állami berendezkedésekkel és intézményekkel való elégedetlenségnek. Mindnyájan tanúi vagyunk annak, hogy az életben nem uralkodik a teljes igazság, az állam törvényei s a társadalmi erkölcs ítéletei merevek az élet leírhatatlan változatosságához és rugalmasságához képest s emiatt rengeteg meg nem érdemelt szenvedés van a világon. (Schöpflin Aladár)

A nyomorultak
1470A nyomorultak
1470Product Details
ISBN-13: | 9789635598427 |
---|---|
Publisher: | Digi-Book Magyarország Kiadó Kft. |
Publication date: | 05/31/2024 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 1470 |
File size: | 4 MB |
Language: | Hungarian |