A Vegyész
Letehetetlenül izgalmas regény egy okos és elszánt nőről, aki valaha titkos ügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál.

Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére.Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar.

Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja.

Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna.

Stephenie Meyer a Twilight Saga és A burok óriási nemzetközi sikerei után most egy kemény, de annál elragadóbb főhősnővel tér vissza. Feszesen megírt, váratlan fordulatokban gazdag regényével ismét megmutatja, hogy miért ő ma a világ egyik legnépszerűbb írója.
1139346518

8.22 In Stock
A Vegyész

A Vegyész

by Stephenie Meyer
A Vegyész

A Vegyész

by Stephenie Meyer

eBook

$8.22 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Letehetetlenül izgalmas regény egy okos és elszánt nőről, aki valaha titkos ügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál.

Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére.Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar.

Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja.

Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna.

Stephenie Meyer a Twilight Saga és A burok óriási nemzetközi sikerei után most egy kemény, de annál elragadóbb főhősnővel tér vissza. Feszesen megírt, váratlan fordulatokban gazdag regényével ismét megmutatja, hogy miért ő ma a világ egyik legnépszerűbb írója.

Product Details

ISBN-13: 9789634192121
Publisher: Agave Könyvek Kiadó Kft.
Publication date: 04/21/2020
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 480
File size: 1 MB
Language: Hungarian

About the Author

About The Author
An American novelist and film producer, Stephenie Meyer is instantly associated with vampires and werewolves for her bestselling Twilight Series that has sold over 100 million books worldwide and turned into a huge blockbuster vampire romance fantasy movie franchise. Due to her immense popularity, Meyer was included in Time magazine's "100 Most Influential People in 2008" and has received the 2009 Children's Book of the Year Award from the British Book Awards for her book Breaking Dawn.

Hometown:

Phoenix, Arizona

Date of Birth:

December 24, 1973

Place of Birth:

Hartford, Connecticut

Education:

Brigham Young University, Bachelor's in English.
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews