Kathy Reichs, a New York Times sikerlista-vezető írónő regényei szolgáltatták az alapját a most is futó Dr. Csont tévésorozatnak. A Virals volt az első ifjúsági regény-sorozata, ami időközben már több kötetesre bővült, és a sorozat egyre sikeresebb. Tartalom: Egy kincs, amelynek nyoma veszett. Veszélyes kalandok. Halálos ellenségek. Tory és barátai még hozzá sem szoktak a félresikerült orvosi kísérlet nyomán kialakult rendkívüli képességeikhez, amikor arról értesülnek, hogy be akarják zárni szüleik munkahelyét, a Loggerhead szigeten működő LIRI intézetet. Ez azt jelentené, hogy a Fertőzötteknek életük legkeményebb kihívásával kellene szembenézniük: az elválással. Amikor Tory tudomást szerez Anne Bonny, a híres kalóznő évszázadok óta elveszett kincséről, a falka kockázatos tervet sző. Útjuk váratlan akadályokhoz, ördögi csapdákhoz, és rémisztő földalatti alagutakhoz vezet. Csakhogy kiderül, mások is kutatnak a kincs után, ezért a hajsza könnyen végzetessé válhat. De hőseink jól tudják: az elveszett kincs megtalálásához, az intézmény és barátságuk megmentéséhez dörzsölt, erős és összeszokott falkára van szükség! A Dr Csont – regényeivel világhírűvé vált írónő a Virals- Fertőzöttek sorozat második kötetében sem takarékoskodik az izgalmakkal, amelyeket szokása szerint fanyar humorával fűszerez. A kalózok szerelmeseinek is ajánlott regény, önmagában, kerek egészként is olvasható.

![Virals - Kincsvadászok](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Virals - Kincsvadászok
416![Virals - Kincsvadászok](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Virals - Kincsvadászok
416Product Details
ISBN-13: | 9786155514111 |
---|---|
Publisher: | Fumax |
Publication date: | 05/25/2015 |
Series: | Virals - Kincsvadászok |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 416 |
File size: | 3 MB |
Language: | Hungarian |
About the Author
![About The Author](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)