A multik kapujában

Mi leszek, ha nagy vagyok?
Németh Márton ezt a kérdést tette fel magának huszonhét évesen, amikor már bőven túl volt a pályakezdésen, elindult a karriere, és minden úgy alakult, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Mégsem volt elégedett, valami hiányzott. Egyik napról a másikra döbbent rá, hogy mennyire nem azon az úton halad, amin szeretne: olyan alkalmazott, aki kevésért dolgozik sokat, mások jólétét gyarapítja, nem a saját érdekeit tartja szem előtt.
Vajon egyedül ő a felelős azért, hogy így alakult? Felnőtt egyáltalán? Tud még változtatni? Az őszinte válaszokért – még ha fájnak is – lelke legmélyére kellett leásnia, hogy megtalálja igazi önmagát.
A szerző a saját életén keresztül mutatja be a mai magyar pályakezdés nehézségeit, buktatóit, valamint az alkalmazotti státuszból, a karrierlétra aljáról való feltörést. A fiatalok sok információt hallhatnak arról, hogyan kéne egyről a kettőre jutni, azonban azt senki nem mondta el nekik, hogyan is lépjenek nulláról az egyre. Eddig.

1131678786

5.56 In Stock
A multik kapujában

A multik kapujában

by Márton Németh
A multik kapujában

A multik kapujában

by Márton Németh

eBook

$5.56 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Mi leszek, ha nagy vagyok?
Németh Márton ezt a kérdést tette fel magának huszonhét évesen, amikor már bőven túl volt a pályakezdésen, elindult a karriere, és minden úgy alakult, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Mégsem volt elégedett, valami hiányzott. Egyik napról a másikra döbbent rá, hogy mennyire nem azon az úton halad, amin szeretne: olyan alkalmazott, aki kevésért dolgozik sokat, mások jólétét gyarapítja, nem a saját érdekeit tartja szem előtt.
Vajon egyedül ő a felelős azért, hogy így alakult? Felnőtt egyáltalán? Tud még változtatni? Az őszinte válaszokért – még ha fájnak is – lelke legmélyére kellett leásnia, hogy megtalálja igazi önmagát.
A szerző a saját életén keresztül mutatja be a mai magyar pályakezdés nehézségeit, buktatóit, valamint az alkalmazotti státuszból, a karrierlétra aljáról való feltörést. A fiatalok sok információt hallhatnak arról, hogyan kéne egyről a kettőre jutni, azonban azt senki nem mondta el nekik, hogyan is lépjenek nulláról az egyre. Eddig.

Product Details

ISBN-13: 9786155692116
Publisher: Álomgyár Kiadó
Publication date: 12/08/2016
Series: A multik kapujában
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 265
File size: 2 MB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews